„Nagyapám kincse” program a Roma -nem roma Interkulturális Útvonal és attrakciók alapjainak megteremtéséért.

Projekt időtartama: 2016.05.02. - 2017.04.30

A támogatás összege: 30.537.654 forint
A projekt teljes költségvetése: 33.935.780 forint

 

Az Egyesület Hodászi Roma Tájház baráti körében már kipróbált programot szeretnénk népszerűsíteni a megyében. A „Nagyapám kincse” roma és nem roma interkulturális ifjúsági értékmentő hálózat hét települést érint.
Célja: egyedi program megvalósítása a helyi roma és nem roma kulturális, táji értékek feltárásával és azok népszerűsítésével. A program megvalósítása alatt kiemelten szeretnénk figyelni arra, hogy rögzítsük azokat a módszertani tapasztalatokat, amelyek révén a programot átadhatjuk/elvihetjük más közösségeknek is. Az egyéves programidőszak alatt elvárt eredmény: roma kulturális útvonalakat és attrakciókat (7-7 db) kínáljunk a hazai és külföldi látogatóknak.
Az értékmentésben a roma és nem roma fiatalok közvetlenül és közvetetten megtapasztalják a kulturális diverzitás előnyeit. Erősíteni kívánjuk a programban résztvevő fiatalokban, hogy a másik kultúrájához való közeledés csak úgy lehetséges ha megtanulják a saját kultúrájukat relatívan értelmezni. Az élményszerű értékmentésbe bekapcsolódik a tájház média műhelye és a pántlika népi játszóház és művészetterápiai műhely fiatalsága. A műhelyek egymás tevékenységét támogatva innovatív módszerrel, közösségi élményen keresztül kooperatív munkával maradandó produktumokat hoznak létre, megtapasztalva az alkotás örömét, fejlődik a problémamegoldó készségük, kifejező készségük. A web rádiózás lehetőséget teremt többnyelvű tudósítással - cigány, magyar, angol- német- nyelvek aktív használatára, mely készségek a pályaválasztás és a munkaerőpiacon történő elhelyezkedés során alapvető fontosságúak. A média műhely újszerű és egyedi eleme, hogy folyamatos alkotásra, probléma megoldásra és aktív cigány nyelvhasználatra szólít. Emellett a helyi értékek és hagyományok védelmét is szolgálja. A falusi turizmus területén valódi többletet jelentenek a több nyelvű rádióadások. Pozitív üzenetet fogalmaznak meg, a generációk közötti együttműködést erősítik, hiszen a fiatalok folyamatosan riportokat készítenek az idősekkel, megbecsülik tudásukat. Népszerűsítése a programnak:
A Média műhely tevékenysége szorosan kapcsolódik a „Nagyapám kincsei” programelemhez. a) Amennyiben a részvevő diákok gyakorlott tudással rendelkeznek, készen állnak arra, hogy a műhely a jövőben időszakosan „utazó” szerepet töltsön be, vagyis más településeken (elsősorban a „Nagyapám kincsei” programban érintett településeken) is bevonják az adott településen érdeklődő fiatalokat a webrádió működésébe, továbbá az adott településről készített kisfilmek a települések számára valódi hozzáadott értéket jelenthetnek. b) A tájházba látogató turisták szintén bekapcsolódhatnak a rádió adások készítésének folyamatába. A külföldi roma hallgatók tájékoztatása és esetleges bevonása szintén érdekessége lesz a programnak.
A „Pántlika” Kreatív Népi Játszóház és Művészetterápiai műhely célcsoportja a helyi gyermekeken és szüleiken túl a megyéből és az ország településeiről érkező szakembereket, (pedagógusok, szociális munkások stb.) akik érdeklődnek a roma kézműves mesterségek és roma kultúrára/képzőművészetre épülő művészetterápia foglalkozások iránt. Igény szerint a foglalkozást vezetők ellátogatnak a „Nagyapám kincse” programban résztvevő településekre és ott kézműves foglalkozásokat tartanak az értékmentésben résztvevő diákok részére.

 

"My Grandfather’s Treasure" Program for the Bases of Roma – Non-Roma Intercultural Path and Attractions
Project duration: 2016.05.02. - 2017.04.30

The amount of aid: 30.537.654 Ft
The total project budget: 33.935.780 Ft


The Association would like to promote a program tested by friends of the Roma Country House in Hodasz. Seven settlements are affected by “My Grandfather’s Treasure” Roma and non-Roma intercultural salvage network to implement of a unique program by exploring local Roma and non-Roma cultural and regional values.
During the implementation of the programme we would like to especially pay attention to record those methods and experiences, with which we will be able to transfer the programme to other cummunities in the future. Expected reults of the one year programme period: to offer Roma cultural routes and attractions (7-7) to domestic and foreign visitors. While preserving the benefits of cultural diversity are experienced by young Roma and non-Roma in direct and indirect ways. We would like to strenghten in involved youngsters that, approach to another culture is only possible if they learn how to understand their own culture relatively.
The youth of the country house’s media workshop, the Ribbon folk playhouse, and art therapy workshop joined the experiential salvage. The workshops support each other’s activity, and by innovative method, community experience, and cooperation they create lasting products, experiencing the joy of creation, developing their problem-solving and expression skills. Web-radio is an opportunity to make multilingual reporting and use Gipsy, Hungarian, English, German languages actively. These skills are essential in career choice and finding jobs.
New and unique part of media workshop is that, it calls for continuous creation, problem solving and to actively use gipsy language. Besides these, it also serves the protection of local values and traditions. In the framework of village tourism, multilingual radio programmes means a true addition. We create a positive message, it strengthen cooperation among generations as youngsters continuously create reports with seniors, they respect their knowledge.
Popularizationof the programme: Activities of Media workshops has a close connection to “My Grandfather’s treasures” programme element.
a)    If participant students have proficient knowledge, they are ready, that the workshop periodically will have a “traveler” role in the future. It means the involvement of youngsters from other towns and villages (mainly from the area of “My Grandfather’s treasures” programme) in the making of web radio. Furthermore short movies made about each village could be a real added value for involved town and villages.
b)    Tourists who visit country houses could also be part of the making of radio programmes. The information and involvement of foreign gipsy (roma) listeners will be also curiosity of the programme. Apart from children and their parents the target group of the Ribbon Creative Folk Playhouse and Art Therapy Workshop are experts from the county and other parts of the country (educators, social workers etc.) interested in Roma crafts and art therapy based on Roma crafts and culture/fine art. Local “knowledge carriers” and reaching young taking part in salvage are essential in promoting Roma Museum Pedagogy activities.
The symposium organized for the museums and collections with Roma collections is unprecedented in this area. The domestic initiative will prepare a future international meeting. The results of the program (exposition of cultural and country values, short films, radio programs, handicrafts, photos, written reports) will be promoted in an innovative way on a national level.

 

 

 

 

 

Ma 0

Tegnap 5

Héten 0

Hónapban 346

Összesen 1559

Jelenleg 4 vendég és nincs tag online

Copyright © 2016-2017 All Rights Reserved.